"What`s in a name? That which we call a rose
By any other word would smell as sweet."
Ezek Shakespeare szavai, túl gyakran idézettek és köz- valamint elismertek ahhoz, hogy vitatkozzunk velük, de annyi kiegészítést talán megtűrnek, hogy esetünkben a név az első lépések egyike volt ahhoz, amit ma MyActionCamként mindannyian ismerünk.
Az ötlet és a piaci igény a mi történetünkben koncentráltan jelentkezett: ügyvezetőink akkor még tisztában voltak az úgynevezett "szabadidő" fogalmával, és mivel a legendák szerint rendelkeztek ilyennel, azt igyekeztek közösen és élménydúsan eltölteni - motorozással. Motoroztak egész Európában, és közben hatalmas kézikamerát rögzítettek a motorra powertape-pel, a hatékonyság legkisebb jele nélkül: ez nemcsak a gyakori pihenőt biztosította, hanem az út extra izgalmait is.
A második kísérlet a hátsó ülésről történő fotózás volt, hajtűkanyarban az út melletti csodás vízesést...
- Megvan?
- Persze, hogy megvan...
...de nem volt meg.
Az igény tehát adott volt, az eszközök úton voltak, és már csak egy kis hely kellett, ahol mindez elfér... Így adódott, hogy a MyActionCam első irodája egy lakótelepi kislakás félszobája lett. A hangulat ebben az éppen 8 éves videóban is visszaköszön:
- Megvan?
- Persze, hogy megvan...
...de nem volt meg.
Az igény tehát adott volt, az eszközök úton voltak, és már csak egy kis hely kellett, ahol mindez elfér... Így adódott, hogy a MyActionCam első irodája egy lakótelepi kislakás félszobája lett. A hangulat ebben az éppen 8 éves videóban is visszaköszön:
És persze hiányzott még valami: a bemutatóterem. Ezt a célt akkoriban egy Opel Vectra csomagtartója töltötte be - dicséretére szóljon, kombi Vectra volt, és kiválóan ellátta mobil értékesítőhelyi feladatait, amíg be nem költöztünk a Telepy utcába...
És, hogy mi történt, ha egy ügyfélnek akkortájt sürgős szállításra volt szüksége? Hát ez:
...merthogy hiába van csodás bemutatótermünk azóta a Duna mellett, hiába vált fő profilunkká az akciókamerák mellett a drónok értékesítése, ebből a szempontból semmit sem változtunk.